11.

Luke szemszög:

Bárcsak melletted lehetnék. Ölelnélek, és sosem engednélek el. Olyan jó lenne, ha mindez csak egy rémálom lenne. Engedd, hogy én legyek az, aki szíved darabokra tört részeit összetartja...A plafont bámulom egyedül a sötétben. Emlékek ezrei cikáznak a fejemben. Veszekedések és önfeledt nevetések. 
Legszívesebben átmennék a szobádba, és melléd bújva gyönyörű arcodat fürkészném. Szorosan fonnám át karjaimat derekadon. Megvédenélek mindentől. De Te nem vagy itt. Miért mentél el Avery? 

Avery szemszög:

*Pár nappal azelőtt mielőtt elmentem*

Teljesen kibuktam. Luke hazudik. Castiel börtönben. A szüleim pedig végig megtévesztettek a valódi életemmel kapcsolatban. Hirtelen jött minden. Nem voltak perceim, hogy megálljak, és gondolkozzak. 
Könnyeimmel küszködve, felfutottam a szobámba, ott hagyva Luke-ot és Mina-t. Az ajtót becsapva magam mögött, neki dőltem annak, és a padlóig csúsztam. 

Miért? Mibe csöppentem bele? Világ életemben utáltam a drámát...Főleg a saját életemben..kérlek ne most!

***

Hirtelen felindulásból, bőröndömért kaptam, és a szekrényből kiszedve ruháimat a műanyag ládába dobáltam azokat. Kopogást hallottam. Pár másodperc csend után Luke jött be rajta. 

-Mit csinálsz?-lépett mögém, és tette tenyerét vállaimra. Erőszakosan ellöktem magamtól és felé fordultam. 

-Tudod mit?! Elegem van abból, hogy állandóan csak tűrnöm, és tűrnöm kell! Vissza megyek Norvégiába!-keltem ki magamból. Soha nem éreztem még ilyet. Minden eddigi gyűlöletet, és haragot Hem-en vezettem le. 

-Avery! Kérlek maradj itt! Pakold ki a cuccaidat. Megbeszélünk mindent, és túllendülünk rajta. Ahogy eddig mindenen. Nincs értelme dühöngened...

Lassan zárta be a köztünk lévő métereket. Kezét arcomra tette, és felemelte fejemet, hogy a szemébe nézzek. Kék íriszeiben, mint mindig, most is elvesztem. Hogy lehet valaki ilyen...ilyen lenyűgöző? 

Mély levegőt véve karjaiba zuhantam, és hosszasan csak öleltem. 

-Ina, te merre alszol ma?-kérdeztem, miközben a nappaliban ülve, a napilapot olvasgattam. 

-Veszek ki egy szobát, vagy mit tudjam én...-vonogatta vállát. 

-Ha gondolod, alhatsz itt is-csatlakozott beszélgetésünkbe Lucas. 

-Azt megköszönném!-mosolygott.

***

Egész este csak forgolódtam. Halkan lelépkedve az emeletről, a hátsó udvarra mentem, majd a medence szélére ültem. 

-Csak nem ébren vagy?-szólalt meg mögöttem egy férfi hang. 

-Tudja, nem tudok aludni mostanában. Állandóan csak Cas, Mina, Luke és a szüleim járnak a fejemben. Nagy teher van a vállaimon amiktől igazán jó lenne megszabadulni most már. Csak, sajnos ez talán életem végéig elkísér. Félek...mi lesz a következő csapás?-fordultam Andy felé. 

-Nincs nap, mikor nem Liz-re gondolok. Nehéz, viszont úgy vagyok vele, a sors akarta így, én pedig elfogadom. Szinte érezni szoktam a feleségem jelenlétét. ezért sem olyan könnyű, de tudom, hogy jó helyen van. Hidd el nekem Avery, nem jó az, ha mindig csak ezeken rágódsz...Persze igen jó, de ne hagyd, hogy minden felemésszen. Keress valakit, akivel megbeszélheted. Vagy itt vagyok én, Lucas, Ben és Jack is...Használd ki az esélyt, lehet többet nem kapod meg ezeket!

-Talán igaza van...-keltem fel-Köszönöm-mosolyogtam. 

-Tudom, hogy milyen terhek ezek, örülök, hogy segíthettem Av!-ölelt magához. 

Bementem Hem apukájával az oldalamon. 

-Kérsz egy kakaót?-ment a konyhába. 

-Nem is tudom...-néztem bambán magam elé.

-Az nektek már gyerekes nem?-nevetett halkan. Megmosolyogtam kérdését. 

-Nem az-ültem le a márványpult mellett való székre. 

Andrew megcsinálta a tejszínhabos kakaót és letette elém. 

-Mi az ami bánt Luke-kal kapcsolatban Avery?-nézett komolyan a szemembe. 

-Mikor meglőtték...majdnem a karjaim közt halt meg. Teljes szívemből sajnálom...ennek nem így kellett volna történnie...És Castiel gúnyos kacaja, ahogy látta a szenvedésem...hogy majdnem elvesztettem egy barátomat...

-Avy, csak arra gondolj, hogy túlélte. Castiel viselkedése pedig...ő egyszerűen nem is érdemli meg, hogy most vagy máskor is beszélj róla..

-De uram, Cas olyan volt, mint a testvérem!-forró könnyek marták arcomat. 

-Apa mit csinálsz?!-bökött Andy kezére, ami enyémet szorongatta, az éppen megjelenő Luke. 

-Ez nem az aminek látszik!-töröltem le a könnyeket.

-Tényleg?! Akkor?!-Hem csuklómat erősen szorítva, felrángatott a szobájába. 

Megint éreztem, ahogy szemem vizesedni kezd, majd egyre homályosabban láttam. 

-Bántott?-vizslatott szemével Luke. 

-Az apád! Miért bántott volna? Semmi bajom sincs!-huppantam le ágyára. 

-Biztos? Elég fehér vagy. Hozzak vizet?-pillantott rám. 

-Igen, jól vagyok!-álltam fel, és sietősen mentem az ajtó felé.

-Maradj kérlek!-szólalt meg a Szőke hátam mögül.

Mintha csak egy varázs ütésre az van amit ő mond, megfordultam, és hozzá léptem.

  

***

Hiába ébredtem Hem karjai közt, az agyam egyre csak azt diktálta, hogy vissza kell utaznom Norvégiába, míg a szívem csak a 'Mardj!' szót verte. Szép lassan átmentem a szobámba, és a bőröndömbe újra bepakoltam. Fevettem egy fekete farmert, és a kedvenc Linkin Park-os pólóm. Hajamat kiengedve hagytam. Enyhe smink, fogmosás, és mehetek is. Taxit hívtam. Míg ki nem ért, hagytam egy búcsú levelet: 

Szia Pingvinem!

Megvan az okom hogy miért mentem el Hem! Hidd el mindenkinek jobb lesz így. Örökké szeretni foglak! 

Puszil: Avery❤ 

Pár könnycsepp kicsit eláztatta a papírt, így néhol elfolyt a tinta. 

Felvettem a bakancsom és a pulcsimat magamhoz vettem. Kiültem a ház előtti padra, és ott vártam a kocsimat. Hagytam egy-egy üzenetet a három idiótának, hogy ne keressenek a Hemmings családnál, mert leléptem. Luke-nak pedig ne szóljanak, amíg ő fel nem kel és észre nem veszi. 

Épp begurult a taxi, amikor az utolsó betűt pötyögtem Cal-nek. 

Luke szemszög:

Kómás reggel. Magam mellé pillantottam, remélve, hogy Avery ott alszik még. De nem. A szobájába rohantam. Megpillantottam egy papírt az ágyán. Könnycseppek áztatták. Még friss. Ezek szerint nem járhat olyan messze. Gyorsan felöltöztem, és kocsiba ülve a reptérre siettem. 

-Avery!-kiáltottam a nevét egyre hangosabban, és kétségbeesetten. Megnéztem a járatok indulását. Még van 7 percem Lee gépének felszállása előtt. Hol lehetsz te lány?! 

-Luke?-hallottam egy ismerősen csilingelő hangot a hátam mögül. Megfordultam tengelyem körül, és csak Avery-t öleltem, amilyen szorosan tudtam. 

-Azt hittem, hogy elvesztelek!-szólaltam meg. 

Avery szemszög:

Zokova borultunk egymás karjaiba. Elfelejtettem minden eddigi haragomat. Engedtem szívemnek,   és örültem, hogy vele lehetek. Órámra pillantva elszakadtam az édes ölelésből. 

-Nem lehet. Így is elég sok bajt okoztunk egymásnak. Tudom, hogy nehéz, de legalább most már megkönnyebbülhetünk. Hidd el nekem is fáj. Kérlek ne nehezítsd meg...-haraptam alsó ajkamba, és hátrálva felszálltam a gépre. Vissza tekintettem egyszer, de fájt. Szívszorító volt látni, ahogy Luke szeme könnybe lábad, majd gyorsan futnak le arcán. Hiányozni fogsz Hem!

Ez lett volna a legújabb rész, remélem tetszett! Ha szeretnétek folytatást, kérlek titeket írjatok kommenteket, vagy szavazzatok! Addig is, vigyázzatok magatokra! Csók❤