9. 2/2

Mocskos szavak. Megalázó mondatok. Kemény ütések. Fájdalomtól való kiáltások. Vércseppek. 
Miért kell ezt az ördögi játékot űzni?
-Hagyd békén Avery-t. Most és örökre!-köpködte a szavakat Castiel. 
-Ha azt akarod, hogy boldog legyen, nem lősz le, hanem eltakarodsz!-pimasz mosoly jelent meg Luke arcán. Hogy tudsz még így is 'boldog' lenni Hem? Cast felemelte a pisztolyt és felhúzva azt, Lucasra irányította. A lábaim a földbe gyökereztek. 
-Castiel, tedd le a fegyvert!-Hemmo elé álltam, és nyugodtságot erőltettem magamra-Ha lelövöd csak nekem, magadnak, de legfőképpen a Hemmings családnak ártasz! Gondolkozz! Az erőszak csak erőszakot szül. Nem szeretnék senkit sem látogatni, sem börtönben, sem kórházban.
Moon megragadta a csuklóm, és erős szorítással maga mögé rántott. Ujja a ravaszon pihent. Nem vette le a szemét 'áldozatáról'. Hirtelen nagy dörrenés. Hasba lőtte Luke-ot. Azt akit a legjobban szerettem. Könnyekben törtem ki, és a Szőke már földön fekvő testéhez futottam. 

Luke szemszög:

Éles fájdalom. Vér. Sok vér. Nem emlékszem másra, csak Castiel gúnyos mosolyára, Avery szomorú kiáltására, és könnyeire. 
Fehér szobában ébrettem fel. Szemem sarkából vörös fürtökre lettem figyelmes. 
-Avery-suttogtam magam elé. Nem bírtam normál hangon beszélni. Fájt mindenem. Zúgott a fülem a gépek egyenletes csipogása miatt. 
-Szia!-halottam édesen csilingelő hangját Vörösnek-Jól vagy?
-Minden oké, de mi történt?
-Castiel hason lőtt, épp szerencséd volt, majdnem meghaltál, de még időben hoztak be, és szedték ki a golyót. Cas pedig előzetesben van...Annyira féltem, hogy elveszítelek!-egy kósza könny folyt végig arcán. Mellkasomra fektette fejét és átkarolt (már amennyire tudott).
Csendes és meghitt pillanatunkat egy goromba nővér törte meg. 
-Kérem, hogy menjen, ki. A betegnek pihennie kellene. Azt sem értem miért ébresztette fel. Vagy ha magától ébredt fel, miért nem szólt nekem?!
Avery egy szomorú mosollyal az arcán kiment...

Avery szemszög:

Mikor kiléptem Luke termének ajtaján, elfogott az aggodalom és a félelem. Ash észre vette, hogy az összeomlás és a sírógörcs szélén állok, ezért közelebb lépve hozzám szorító, de gyengéd ölelésébe zárt. Mellkasára hajtva fejem, nagy könnyek buggyantak ki szememből. Csendesen sírtam. Szívem szerint amikor meglőtték Luke-ot az első dolgom az lett volna, hogy gólyót eresztek Castielbe. De akkor csak a bosszú, és a fájdalom vezérelt. 
-Ne sírj Av, gyorsan felépül, és akkor tovább hülyéskedhetünk. Vagy építhetjük az álmainkat. 

~Pár hét múlva~

-Most már minden rendben lesz. Vigyázok magamra, de legfőképpen Rád. Ahogy Calum-ék is!-fogta meg a kezem Luke. 
-Remélem is, nem szeretnék megint bárkivel ilyen helyzetbe kerülni..Viszont most mennem kell-álltam fel a kanapéról. 
Castielt elítélték. 2 évet kapott a börtönben. Most éppen hozzá tartok. Meglátogatom. 

***

-Figyelj...nem szeretnélek többet látni. Majdnem megölted Luke-ot, azt akit a világon a legjobban szeretek. Sok baromságot csináltál már életedben. Mindig csak tűrtem, és nem szóltam egy szót sem. Eddig volt meg az irántad érzett bizalmam. Szeretlek, de sajnos azt kell mondanom, hogy félek tőled, mert veszélyes vagy. Ki lesz a következő? Csak nem Emma, James, Adam, Calum, Mickey, Ash, apa vagy Louis? Esetleg Te? Mindenkit megölsz vagyis meg akarsz ölni akit szeretek? Nem tudom mit gondoljak...Nem szeretnék nélküled, de veled se lenni-a kis érzelmi gondjaim után már sírtam. Majd megkérve a rendőrt, hogy engedjen ki a kis szobából, távoztam. Lehet hogy örökre. Lehet hogy nem. Én sem tudtam eldönteni. 
Fájt minden szó és gondolat ami azokkal volt kapcsolatos akiket szeretek. Nem akarom ezt az egész dologot még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánni. 

***

Egész éjjel csak forgolódtam. Rémképek ezrei cikáztak a fejemben arról, hogy milyen is lehetne, ha egy még Luke-nál is fontosabb személyt vesztenék el. 
Valaki kopogott az ajtómon. 
-Gyere!-szólaltam meg egyhangúan. 
-Zavarok?-jött be a Szőke-Hallom nem nagyon tudsz aludni...
-Hát ja..-néztem magam elé bambán. 
-Tudok segíteni? Kérsz valamit?-jött közelebb, és leült az ágyamra. 
Nem szóltam semmit, csak hosszasan öleltem. 
-Most már jobb?-szólalt meg újra, mikor elengedtem. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem édes leheletét ajkaimon. Teljesen elvesztem kék íriszeiben, még úgy is, hogy a sötétben alig lehetett látni. 
-Jobb-suttogtam. 
Lassan közeledett Hem, majd ajkaink édes csókban forrtak össze. 

Huh, eljutottunk idáig is. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ezért kérlek szépen titeket, hogy hagyjatok kommentet! :) Már csak azért is, mert a ti véleményetek változtathat a történeten. Javaslatotok alapján tudom alakítani a dolgokat. Ha esetleg túl rövidnek gondoltok egy részt, akkor azt mondjátok és próbálok figyelni a tartalomra! A következőig pedig puszi! ❤